Az tüzönjárás, vagy ahogy még más néven is ismert parázsonjárás azt
jelenti, hogy egy rövid távot teszünk meg az izzó parázsszőnyegen. Ez a
rituális hagyomány, ami az utóbbi időben széleskörű érdeklődést váltott
ki a test-lélek kapcsolódás körében, eufórikus hatást képes kiváltani. A
parázsonjárás kulturális rítus volt és a történelem során sok
társadalomban a parázsonjárást a spirituális fejlődés rítusaként
használták (6). Mostanában a parázsonjárást a cégek csapatépítés
részeként használják, ahol a munkatársakat a közösen elért siker köti
össze. Miközben szkeptikusok vehemensen mutatnak rá a parázsonjárás
lehetséges termodinamikai magyarázatára, a pontos neurológiai és
mentális aspektusa kevésbé ismert. Első pillantásra képtelenségnek
hangzik az, hogy valaki át tud sétálni a parázson anélkül, hogy
megégetné a lábát vagy fájdalmai lennének. Ha közelebbről megvizsgáljuk a
parázsonjárás neurobiológiai elemeit, lehet, hogy jobban megértjük a
parázsonjárás bizarr jelenségét. A parázsonjárás intenzív
előkészületeket igényel, minthogy a fát parázzsá kell égetni, ahol a
parázságy 700-800 fokos lesz (7). Egy ilyen magas hőmérséklet komoly
égést és neurobiológiai kárt okoz. Még az elemekkel történő direkt
kapcsolat nélkül is ez az extrém forróság komoly fájdalmat és
kellemetlen érzést tud kiváltani. Ennek ellenére ritka a sebesülés, sőt a
legtöbb parázsonjáró különlegesen pozitív élményről számol be. A
parázsonjárók elkerülik a láb sebesülését és nincs fájdalmuk. Hogyan
lehetséges ez? A parázsonjárásnak két misztikus eleme van.
Először is hogyan éri el a parázsonjáró, hogy nem ég meg a lába?
Másodszor, hogy-hogy nem érez fájdalmat? Ez a két nagy kérdés, annak
ellenére, hogy a kérdések összekapcsolódnak (ha a parázsonjáró elkerüli a
külső hám sérülését, lehet, hogy nem érez fájdalmat). Sok szakember
vallja, hogy, az önbizalom erősítése az előkészület legfontosabb
aspektusa (3). Az előkészületi fázisban a parázsonjáró egyfajta
fókuszált relaxált állapotba kerül, amiben a véráram a lábban
felerősödik. Ennek az az eredménye, hogy a forróság gyorsan elpárologhat
és a láb nem ég meg. Ha a parázsonjáró nincs a megfelelő
pszichológiai állapotban, a felszíni kapillárisok összehúzódnak így a
forróság nem képes megfelelően elpárologni a talpról (5). Ez akkor
történik meg, ha a parázsonjárónak kicsi az önbizalma, befeszül, emiatt
aztán csökken a véráram a perifériákban. Fontos tudni, hogy néhány ember
megégeti magát a parázsonjárás során. Ezekben az esetekben ugyanolyan
volt a tűz, mint máskor. Ezek a sérülések azt mutatják, hogy mennyire
fontos a mentális felkészülés, és nem az számít, hogy milyen parázs
vezetőképessége vagy a hőmérséklete (5). A szkeptikusok
leggyakrabban a parázsonjárás legitimitását kérdőjelezik meg a fizika
termodinamikai tételeire való tekintettel. A meleg érintkezésen
keresztül áramlik a fából a lábba. Mind a parázs és a talp gyenge
hővezetők, vagyis a meleg „elillan”, és nem égeti meg a talpat. Ha
például a frissen sült tortát megérintjük, akkor nem égetjük meg a
kezünket, de ha a tepsit, akkor biztos megégetjük. A torta, csakúgy,
mint a parázs nagyon rossz hővezető annak ellenére, hogy nagyon forró
tud lenni (4). Tolly Burkan, Firewalking Institute of Research and
Education alapítója, ezt az érvet azzal cáfolta meg, hogy sértetlenül
átment egy fém grillezőn, ami kitűnő hővezető. Ezzel bemutatta azt, hogy
a felület tulajdonságai nem relevánsak (4). Azt tanítja, hogy a
parázsonjárás sikere azon múlik, hogy a központi idegrendszer hogyan
változtatja meg a normális állapotát. Burkan magyarázata szerint, “ha
nyugodt vagy azzal a döntéseddel, hogy parázson jársz, akkor a megfelelő
biokémiai állapotba kerülsz … ha a testedben feszültség van, az azt
mutatja, hogy a gondolataid feszültek.” (3) Ebben az értelemben a
parázsonjárók természetes módon stimulálódnak arra, hogy befogadják a
nagyon magas hőmérsékletet. Ez persze még nem magyarázat arra,
hogy a parázsonjárók talpa miért nem érzékel fájdalmat. A parázsonjáról
azt mondják, hogy a mentális felkészülés alapfeltétele annak, hogy az
idegrendszer felkészüljön az érzékelés leállítására. A parázsonjárásra
való felkészülés általában 4 részre osztható (1). Ezek a szakaszok (a
Hit, az Akaraterő, a Képzelet Ereje, és a Jelen Felszabadítása), segítik
a parázsonjárót abban, hogy az energiáját arra használja, hogy
megerősítse az önbizalmát a sikeres parázsonjáráshoz. A felkészítést
gyakran úgy írják le, hogy “egyirányú” mert ez teljesen arra fókuszál,
hogy érd el úgy a parázsszőnyeg túloldalát, hogy nem esik bajod. Ebben
az értelemben, a parázsonjárónak kettős képzete lesz – először is hideg
mohát képzel el a talpa alatt, miközben érzi a parázs érintését. Ennek
eredményeként „sem-sem” állapotba kerül, ahol nem teljesen a jelenben és
nem is a képzeletben van (1). Ebben az értelemben úgy tűnik, hogy a
parázsonjárók „eltávolítják magukat” az azonnali érzékeléstől.
Azt gondolom, hogy a parázsonjárást meg lehet magyarázni ezeken a
koncepciókon keresztül, amikről most beszéltünk. Amikor valaki a
kocsiban vagy a hajón szédülős lesz, akkor …, az azért van, mert
inkongruencia alakul ki az idegrendszer elvárásai és az érzékelés
között. Más szóval, ha a külső inger miatt az érzékelés várakozó
állapotba kerül, és nincs kisülés, akkor az illető kellemetlenül
érezheti magát. Meglehet, hogy ugyanez a mechanizmus a magyarázat arra,
hogy valaki hogyan tudja kikapcsolni a fájdalomérzékelését. Ha valaki
tudatosan át tudja változtatni a külső ingereket, akkor elméletileg ki
tudja kapcsolni a normális fájdalomérzékelést. Tehát a parázsonjárás
titka abban lehet, hogy a parázsonjárók átalakítják a külső ingereket az
i-funkciókon keresztül. Ha a parázsonjáró alkalmazkodni tud
ezekhez az elvárásokhoz, akkor az elméletileg lehetséges, hogy más
fájdalmas dolgot is kibír. Ha adva van két személy és mindkettőnek
ugyanolyan az érzékelési neuronjának a tevékenysége, akkor az
lehetséges, hogy különbözőképpen éli meg a helyzetet? Igen, tudjuk, hogy
az ingereket különbözőképpen értelmezzük. Vagyis az akkor lehetséges,
hogy mindenféle bonyolult tényezők miatt az emberek különbözőképpen
élnek meg bizonyos fájdalomingereket? Ez szintén lehetséges. Nem
mindenki érzékeli ugyanazt az örömérzetet ugyanúgy (ugyanolyan öröminger
mellett) és nem ugyanolyan mértékben érzékeljük a fájdalmat sem
ugyanarra az ingerre. Vagyis a következtetés az, hogy az ingerek hatását
egyénileg érzékeljük. Valószínűleg ez történik a mentális
felkészülés alatt is. Annak érdekében, hogy valaki sikeresen menjen át a
parázson, az elmét különleges állapotba kell hozni. Ezalatt a mentális
felkészülés alatt lehet, hogy az i-funkció készíti fel az idegrendszert
az inger különböző értelmezésére. Gondoljunk csak például a
hosszútávfutókra. Ezek az atléták képesek arra, hogy nagy fizikai
terhelést kibírjanak és közben csúcsélményben is legyenek. Tíz mérföld
megtétele után a futás nem lesz sem könnyebb, sem nehezebb. Hanem az
történik inkább, hogy az idegrendszer alkalmazkodik ahhoz, hogy másként
értelmezze az ingert. Ami először fájdalomként van értelmezve, később
eufórikus élményként hat. Az az érzés, hogy „mots képes lennék örökké
futni” ugyanúgy jelenik meg, mint a parázsonjáróknál, akik arról
számolnak be, hogy nincs fájdalmuk, sőt inkább eufórikus állapotba
kerültek, amihez nagy önbizalom társul. Ugyanezen a weboldalon
(2) tíz évvel Yun-Wen Shaw azt a feltételezését tette közzé, hogy
szerinte a biofeedback mechanizmus szintén közrejátszik. Különösen, ha a
parázsonjárók igazítani tudják a belső meleg-érzékelésüket, akkor nem
érzékelik a forró parazsat a lábuk alatt (2). Vegyük a láz példáját. A
beteg ember hideget érezhet, és már rázhatja is a hideg pedig a
testükben megemelkedett a hőmérséklete. A belső érzékelésük annyira
felnyomja az érzetüket, hogy nem is éreznek meleget annak ellenére, hogy
megemelkedett a testhőmérsékletük. Ha a parázsonjáró ugyanígy
változtatja a hőérzékelését, akkor lehetséges, hogy nem érzékeli a magas
hőmérsékletet. Shaw hipotézise ehhez hasonló; az idegrendszer tudatos
adaptációjával képesek vagyunk az inger érzékelésének a
megváltoztatására. Többet szeretnék tudni annak a lehetőségéről, hogy
hogyan lehet tudatosan igazítani a hőérzékelésünket. Ha ez tényleg
lehetséges lenne, akkor az ember képes lenne túlélni bármilyen extrém
körülmények között. Míg a parászonjárás fizikája oldala nagyon
kétséges, addig a dolog neurológiai aspektusa sem teljesen világos.
Hogyan lehet az, hogy a parázsonjárók nem égetik meg a talpukat? Talán
ennél még izgalmasabb kérdés az, hogy miért nem éreznek fájdalmat? Az
világos, hogy kontrolunk van az ingerek értelmezése felett. Mindegyikőnk
különböző módon értelmezi ezeket az ingereket. Lehetséges, hogy a
parázsonjárók mentális felkészülést alkalmaznak, és ezáltal
megváltoztatják a normális érzékelésüket, így nem éreznek fájdalmat,
amikor átsétálnak a parázson. A komplex mentális felkészítés segíti a
parázsonjárókat a normális értelmezés megváltoztatásában. Amíg ki nem
próbálom magam, addig nem tudhatom biztosra. Andyz Mittelman 2010. június 4.
helló Én vagyok a pénzember vagyok készen áll, hogy a támogatott hitelek kamat 2 % havonta egy összeget a 3000 € 10.000.000, mint a hitel ajánlat, készen áll, minden kategóriában, személyek, vállalatok, mindenféle szakmai szervezetek, magánszemélyek és ingatlan befektetők, adok kölcsön, nagyon olcsó, és ésszerű árakon. Contact me ma ha Ön érdekelt-ban szerzés a hitel, kezelni, mint a hitel feltételek, és küldje el nekünk a kölcsön kér, a pontos összeget, amit szeretne, és a visszafizetés a kölcsön folyamatról további információért lépjen kapcsolatba velem.
helló
VálaszTörlésÉn vagyok a pénzember vagyok készen áll, hogy a támogatott hitelek kamat 2 % havonta egy összeget a 3000 € 10.000.000, mint a hitel ajánlat, készen áll, minden kategóriában, személyek, vállalatok, mindenféle szakmai szervezetek, magánszemélyek és ingatlan befektetők, adok kölcsön, nagyon olcsó, és ésszerű árakon. Contact me ma ha Ön érdekelt-ban szerzés a hitel, kezelni, mint a hitel feltételek, és küldje el nekünk a kölcsön kér, a pontos összeget, amit szeretne, és a visszafizetés a kölcsön folyamatról további információért lépjen kapcsolatba velem.
KAPCSOLAT: leonorcastro605@outlook.com