Egy tréner barátom egyszer azt mondta: "a tűzönjárás semmi több, mint pusztán egy pszicho-geg"!
Akkor ezt, a tűzönjárás lényegének ilyen egyszerű formában való megfogalmazását majdnem sértőnek találtam. Aki egyszer már odaállt az izzó parázsszőnyeg elé, az a legkevésbé sem gondolja hogy ez csak egy geg. Előtte igen erős valóságként izzik a parázsszőnyeg, és rá vár a döntés, hogy elinduljon, vagy még sem. Azóta a barátom kipróbálta, és lelkes pártolója lett ennek a nagyszerű a programnak. A gegből azóta az lett, amit a wiki oldalán szerző barátaink kiválóan foglaltak össze:
![]() |
Komoly elhatározás kell ahhoz, hogy megtedd az első lépést. |
"Amikor olyasmit teszünk meg, ami nagyon nehéz, vagy amiről azt hittük
korábban: „lehetetlen”, testünk minden egyes sejtje megtanul áttörni a
korlátozó hiteinken. Ezért a tűzjárás egyaránt hasznos lehet az
egyénnek, egy csapatnak vagy ha „magasabb fokozatra” akarunk kapcsolni,
ha korlátok nélkül hozzá akarunk férni belső erőforrásainkhoz, akár a
gyógyítás, akár döntéshozatal, vagy épp a kockázatvállalás és
megvalósítás során.
A tűzönjárás olyan élmény, amely túlmutat a megszokott emberi
tapasztalatokon, s lehetőséget teremt, hogy közvetlen kapcsolatot
teremtsünk saját legbelső energiánkkal. Ebben az értelemben ez a ma
elérhető egyik leghatékonyabb tapasztalás – akár átsétál a tűzön, akár
csak megfigyeli azt – amely megérint minden résztvevőt. S hozzásegít
bárkit, hogy bátorságra váltsa félelmeit, legbelső szorongásait
nyugalomra cserélje, szert tegyen a jövője formálásához szükséges
önbizalomra. Akár átmegyünk a tűzön, akár nem, erősebben, magabízóbban,
feltöltődve távozunk a tűzjárásról."
Forrás: hu.wikipedia.org/tűzönjárás
A tűzönjárás alkalmas:
- nagyobb létszámú outdoor csapatépítésre,
- olyan vezetők, vagy szakmai terület dolgozóinak, irányítóinak, akiktől magas teljesítményt várnak el,
- olyan csapatoknak (vállalati teameknek, sportolóknak), ahol az ön, és egymásba vetett bizalom a csapat sikerének alappillére, és amin sok múlik, tétje van.
A tűzönjárás programot azért is ajánljuk, mivel az extrém outdoor tréningekhez képest is kimagasló élmény jelet, nagycsoportos formában is pusztán 4-5 óra leforgása alatt a csapat megéli milyen megtenni, azt ami lehetetlen. A komfortzónából való kilépés önkéntes, a részvétel az egyes gyakorlatokban saját elhatározáson alapszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése